Olyan fajta lány vagyok, aki nem ír rád, bármennyire is akar. Aki nem megy oda hozzád, bármennyire is kíván. Lehet, hogy rossz dolog, sőt tudom, hogy az, de a büszkeség ennél sokkal fontosabb. Megvárom inkább, hogy te írj rám, hogy te gyere hozzám.. ha nem.. akkor az, sajnos már nem az én hibám.
Nem vagyok átlagos, se tökéletes, de sokan így szeretnek. Nem érdekelnek az ismeretlen vélemények. Én azokat csak megvetem. Örülök, hogy más vagyok, mint egy átlagos lány. De mégse különc, csapodár. Csak egy furcsa tini, ki imád őrült lenni…
Lehet, hogy csak egy vidéki lány vagyok, akinek nincsenek érdekes történetei, s akiből hiányzik a nagyvárosi nők csillogása.., de a vidéki élet - ha nem is lesz elegánsabb és műveltebb tőle az ember - megtanítja, hogyan kell meghallani és megérteni, mit súg a szívünk..
Én mindig is egy álmodozó lány maradok, hiába tudom, hogy az élet kegyetlensége az összes álmomat romba fogja dönteni. Mégis remélem, hogy a legjobban őrzött álmom valóra válik. Ez az, hogy megtaláljam a boldogságot.
Tudok ütni, rúgni, kitartani, ölni, ha kell...de nem tudom feladni, nem tudom, hogyan kell!
Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek..olyan jó néha érezni, hogy élek.
Talán menekülök. Mindentől. Válogatás nélkül. A boldogság maszatos lehetőségétől, a félelem fagyos ölelésétől.
Tudod, van, aki némán ül, van, aki megőrül, van, aki tűr, van, aki elmenekül, de néha van, aki küzd, és néha van, aki nyer, ha kell, belehalok, de nem adom fel!
Szoktam a fésűmet mikrofonnak használni,
szeretek egy szál bugyiban táncolni.
nem érdekel, ki mit gondol rólam...
csak megmutatom a valós oldalam.